Pályakezdő felhőbodorító

Vannak reggelek - és ezek a reggelek általában hétfőre esnek-, amikor felelősségteljes felnőtt énemet sutba vágnám és mint egy dzsinn a lámpásba, úgy bújnék bele a kávémba. Magamra rántanám a termopohár fedelét és belülről lassan csavarnám ütközésig, mint ahogy a tengeralattjárók tetőnyílását zárják be a merülés előtt.
De mivel nem egy rajzfilmben élek és az idő nagy részében márpedig felelősségteljes felnőtt vagyok, erőt veszek magamon és kikényszerítem magam a hidegbe. Miközben a csípős levegő az orrnyergemet vakarássza belülről, némileg morcosan pöfékelem ki a leheletpamacsokat és közben azt képzelem, mintegy vígaszdíjként, hogy ezek a kis leheletfelhők tovább sűrítik a reggeli ködöt, amibe éppen beleveszek.